Hogyan változtatja meg a fény és a kameraállás azt, ahogyan magunkat látjuk a képeken?

Sokan azért kerülik a fényképezést, mert korábbi képeiken nem tetszettek maguknak. Egy rossz szögből készült telefonos fotó, kemény mennyezeti fény vagy túl közeli szelfi könnyen azt az érzést keltheti, hogy egyszerűen „nem vagyunk fotogének”. Pedig ugyanarról az emberről néhány perc különbséggel egészen más hatású portré készülhet pusztán attól, hogy megváltozik a fény, a kamera helyzete vagy a testtartás.

A professzionális portréfotózás egyik legfontosabb része éppen ezeknek az apró részleteknek a tudatos kezelése. Nem arról van szó, hogy a kamera valakit teljesen más emberré változtat, hanem arról, hogy a megfelelő beállításokkal előnyösebb és természetesebb módon lehet megmutatni azt, ami egyébként is ott van.

A fény képes teljesen átformálni egy portré hangulatát

A fotózás szó szerint fénnyel történő rajzolás. Nem mindegy azonban, hogy ez a fény honnan érkezik, mennyire erős, és milyen árnyékokat hoz létre.

Egy szemből érkező lágy fény kiegyenlítheti az arcvonásokat, míg az oldalról érkező világítás erősebben kirajzolhatja az arccsontot, az áll vonalát vagy a test formáit. A hátulról érkező fény különválaszthatja az alakot a háttértől, és egészen más hangulatot adhat a képnek.

Ezért lehet ugyanaz az ember egy telefonos villanófényes képen teljesen más, mint egy gondosan kialakított stúdióvilágításban.

A profi fotós nem csupán azt figyeli, van-e elég fény. Azt nézi, hogyan reagál rá az arc és a test.

A kamera magassága is sokat számít

Néhány centiméteres különbség a kamera helyzetében meglepően nagy változást okozhat.

Ha túl alacsonyról készül egy portré, bizonyos testrészek hangsúlyosabbnak tűnhetnek. Magasabbról fotózva egészen más arányok jelennek meg.

A legjobb kameraállás ezért nem mindenkinél ugyanaz.

A fotós figyelembe veszi:

• az arc formáját,
• a testmagasságot,
• a választott pózt,
• az objektívet,
• a kép hangulatát.

Ez különösen fontos egész alakos képeknél, ahol a perspektíva már néhány lépésnyi távolságváltozásra is érzékenyen reagál.

A megfelelő objektív természetesebb arányokat adhat

Szelfiknél gyakori probléma, hogy a kamera rendkívül közel kerül az archoz. A telefon nagylátószögű optikája ilyenkor erősen hangsúlyozhatja azt, ami közelebb van a lencséhez.

Az orr például nagyobbnak, az arc széle pedig keskenyebbnek tűnhet.

Professzionális portréfotózásnál a fotós nagyobb távolságból és a feladathoz megfelelő objektívvel dolgozhat. Ettől az arányok természetesebbek lehetnek, és az egész kép nyugodtabb hatást kap.

Ez az egyik oka annak, hogy ugyanaz az ember sokszor sokkal jobban szereti magát egy profi portrén, mint egy telefonos képen.

A testtartás nem pózolási tehetség kérdése

Sokan azt gondolják, hogy egy jó sorozathoz tudni kell pózolni.

Valójában ez a fotós feladata.

Egy jól vezetett fotózás során folyamatos instrukciókat kapunk. Nem bonyolult mozdulatokra kell gondolni, inkább apró változtatásokra.

Például:

• kissé fordítsuk el a vállunkat,
• helyezzük át a testsúlyt,
• engedjük le a vállat,
• nyújtsuk meg a nyakat,
• változtassunk a kéztartáson.

Ezek egyenként szinte jelentéktelennek tűnnek, együtt azonban teljesen megváltoztathatják a test vonalait.

Egy igényesen vezetett Boudoir fotózás Budapesten során különösen fontos ez a fajta irányítás, hiszen a legtöbb vendég nem profi modellként érkezik a stúdióba. A cél éppen az, hogy a fotós segítségével természetes, elegáns és az adott emberhez illő beállítások szülessenek.

A kéz sokszor elárulja, mennyire vagyunk feszültek

A kéztartás az egyik leggyakoribb probléma portrézásnál.

Ha valaki nem tudja, mit csináljon a kezével, könnyen összeszorítja az ujjait vagy mereven maga mellett tartja a karját. Ez azonnal feszültebbé teszi az egész képet.

A megoldás általában egyszerű.

A kéz kaphat valamilyen természetes feladatot: érintheti a hajat, ruhát, vállat vagy akár egy bútordarabot.

A cél nem egy mesterséges póz létrehozása, hanem az, hogy ne kelljen folyamatosan azon gondolkodni, hová kerüljön a kezünk.

A mozgás természetesebb képeket adhat

Nem minden jó portré készül teljes mozdulatlanságban.

Sőt, sok ember akkor oldódik fel igazán, amikor mozoghat.

Egy lassú séta, hajmozdítás, fordulás vagy leülés közben rengeteg apró, természetes pillanat alakul ki.

A fotós közben folyamatosan dolgozhat, és gyakran éppen a két „póz” közötti átmenet lesz a legerősebb kép.

Ez sokkal természetesebb érzést adhat annak, aki egyébként feszeng, ha hosszú másodpercekig mozdulatlanul kell állnia.

A jó fotó nem azt jelenti, hogy valaki másnak nézünk ki

Fontos különbség van az előnyös fotózás és a túlzott átalakítás között.

A megfelelő fény, perspektíva és póz nem változtatja meg az ember személyazonosságát. Inkább segít olyan módon megmutatni, ahogyan a hétköznapokban ritkábban látjuk magunkat.

A természetes utómunka is ezt támogathatja.

Egy átmeneti bőrhibát vagy zavaró háttérelemet el lehet távolítani, de nem feltétlenül szükséges minden ráncot, anyajegyet vagy természetes részletet eltüntetni.

A cél szerintem akkor jó, ha a kép szép, mégis felismerjük rajta saját magunkat.

Néha a saját képünkhöz való viszonyunk is megváltozik

Érdekes tapasztalat, hogy egy jól sikerült portrésorozat után sokan másképp kezdenek nézni saját magukra.

Nem azért, mert hirtelen megváltozott a külsejük.

Egyszerűen egy olyan nézőpontból látják magukat, amelyet korábban ritkán tapasztaltak.

A hétköznapokban tükörből, szelfikből és véletlenszerű családi fotókból alakítunk ki képet saját megjelenésünkről. Egy tudatosan megtervezett portré viszont megmutathat egy elegánsabb, erősebb, nyugodtabb vagy akár érzékibb oldalt is.

Ezért egy profi fotózás értéke nem feltétlenül kizárólag abban van, hogy szép képek készülnek.

Maga a folyamat is segíthet felismerni, mennyire sokféleképpen lehet ugyanazt az embert megmutatni.

A fényképezőgép ugyanis nem egyetlen objektív igazságot rögzít rólunk.

Mindig egy pillanatot, egy fényt, egy nézőpontot és egy hangulatot mutat meg – és néha éppen egy jól megválasztott nézőpont kell ahhoz, hogy mi is másképp lássuk saját magunkat.